Külügyér

Az Egyesült Királyságban, azon belül is Angliában és Walesben sok ezer ember lakhatása került veszélybe. Olyanoké, akiknek eddig sem volt lakhelyük- legalábbis a klasszikus értelemben.

Rengeteg ember került utcára a válság kitörése óta a szigetországban, ám olyanok is veszélyben vannak most, akik önszántukból nem fizettek lakhatásukért. A foglaltházak- angolul squat- lakói ma már nem csak maguktól választják ezt az alternatív életformát. A válság 2008-as kitörése óta sok- főként bevándorló- fiatal keres menedéket az elhagyott épületekben, miután elvesztették munkájukat.

Egy új törvényt fogadott el a foglaltházakkal és lakóival kapcsolatban a konzervatív-liberális koalíciós kormány. Ennek értelmében Angliában és Walesben komoly pénzbüntetés, de akár börtön is kiszabható azok számára, akik engedély nélkül költöznek be egy elhagyott ingatlanba. A londoni igazságügyi minisztérium nem titkoltan arra számít, 2000 ember kerülhet bíróság elé a törvény következtében.

A törvény fő támogatója maga David Cameron miniszterelnök. A támogatók a házfoglalókban (squatter) a bűnözés és az antiszociális magatartás felelőseit látják. Mike Weatherley konzervatív képviselő, a törvény kidolgozója meglehetősen egyszerű magyarázatot adott a törvényt indokolva a sajtónak: „A rendőrség szereti, a közvélemény szereti, ez egy jó törvény. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az egyszerűen anarchista”.

Vannak olyanok is, akik kissé cizelláltabb véleménnyel vannak a törvénnyel kapcsolatban. Az ellenzők szerint a jelenlegi válságban, amikor sokan munkájukkal együtt lakhatásukat is elveszítik, ez az utolsó esély a társadalom leszakadó rétegei számára. Ez is csak egy, a magát megvédeni képtelen, kiszolgáltatott emberek elleni támadás, amitől pénzt remélnek megspórolni a kormányzat részéről.

A törvény kritikusai azt is felhozzák, hogy a törvény hivatalosan deklarált céljára- azaz a tulajdon védelmére- már régóta létezik törvény a brit jogban. Más tulajdonában álló épület engedély nélküli birtokbavétele értelemszerűen már eddig is bűncselekménynek számított. Tehát valami másról lehet szó?

A törvény jóvoltából a kormány a jól bevált trükkhöz folyamodik, és bűnbakokat képez a legszegényebbekből, mintha ők lennék az okozói a társadalom romló „közérzetének”. Ugyanakkor a foglalók kiebrudalásával köztulajdonba vehetnek jó néhány ingatlant. Jelenlegi becslések szerint mintegy 950 000 elhagyott, tulajdonos nélküli ingatlan van országszerte.

A foglaltház szerte Nyugat-Európában jól ismert fogalom. Legtöbbször egész kulturális alkotóközpontok, „kommunák” alakulnak ki a tisztázatlan tulajdonjogú épületekben. Ugyanakkor egyre gyakoribb, hogy nem a választott életforma, hanem a szükség viszi rá az embereket, hogy ilyen közösségekhez csatlakozzanak.

2007-ben óriási tiltakozások és erőszakba torkolló tüntetések voltak Koppenhágában, amikor a világhírű művészeti központ, egyben foglaltház, az Ungdomshuset „kipucolását” rendelte el a helyi önkormányzat. 

Thomas L. Friedman, a New York Times neves publicistája az amerikai lap hasábjain üzen Izraelnek, azon belül is Benjamin Netanjahunak és kormányának.

A külügyi kolumnista azzal kezdi írását, hogy sok izraeli barátja kérdezte meg tőle az elnökválasztás napja óta: Obama most bosszút fog állni azért, amiért Netanjahu, kormánya és pártja egységesen kiállt Mitt Romney megválasztása mellett? Friedman válasza erre: Szerencsések lennétek, ha így lenne.

Azért gondolja így, mert szerinte Obama nem fog annyira „bábáskodni” baráti államainak ügyei felett. Ennek vége. Ahogy írja: az elnöktől azt várják már el, hogy inkább a pennsylvaniai Betlehemmel, mintsem a palesztinaival foglalkozzon.

A leendő washingtoni külügyér majd ellátogat Izraelbe, elmondja majd, hogy ez a „döntés éve” kell legyen a zsidó állam és Palesztina ügyében, ám ha rákeresünk a neten, akkor 100 000 találatot kapunk a témában a „döntés éve” szócikk alatt- írja Friedman.

Bevallja, ez nehezíti Izrael dolgát. Ott az Arab tavasz, a palesztinok az ENSZ-be törekednek, de Izraelnek meg kell találni a saját, hosszú távú megoldását, saját identitásának megőrzése mellett, hisz az Egyesült Államok többé már nem atyáskodik felettük.

Washington tanult Afganisztánból és Líbiából. Nem tudnak jelentést adni az ott zajló folyamatoknak, elősegíteni, befejezni tudnak dolgokat, de a társadalmakat megváltoztatni nem. Irán ellen bevethetnek szankciókat, amivel befolyásolhatják a perzsa állam atomprogramjának kimenetelét, de a társadalmi folyamataiba nem szólhatnak bele.

Obamának sok dolga akad otthon, Izrael foglalkozzon saját, január 22-i választásával- ajánlja Friedman. Válasszák meg felelős vezetőiket Netanjahu és a Putyinra hajazó jelenlegi külügyminiszter, Avigdor Lieberman helyett, akik megoldják az ország külpolitikai problémát.

Kemény szavak a háromszoros Pulitzer-díjas újságírótól. 

Iránban egyre nehezebb a mindennapi élet, miután a nyugati szankciók elkezdték éreztetni hatásukat. A betegeknek és a gyerekeknek  a legnehezebb, ám a vezetés továbbra sem hagy fel atom-terveivel.

A napokban lehetett először hallani arról, hogy bizonyos, rákos betegnek készített gyógyszerek elérhetetlenné váltak a perzsa országban. Emberek tucatjai rohamoznak meg egy-egy patikát, amikor híre megy, jött egy szállítmány az életmentő szerből, azonban sokan üres kézzel kénytelenek hazamenni.

Az allergiás és a hagyományos tejre érzékeny kisgyermekek is megszenvedik az embargót. Az utóbbi hetekben a számukra készült tejpor ára egyes patikákban több mint a duplájára emelkedett. A 120.000 riálos (nagyjából 2000 forintos) dobozonkénti árat sokan nem engedhetik meg maguknak.

A súlyos hiány miatt Teherán a nyugati országok szankcióit teszi felelőssé. Van is benne némi igazság, hiszen az iráni bankokkal szembeni tilalom sosem látott mélységekbe taszította a fizetőeszközt. Ehhez társul még a bizonyos iráni termékekkel szembeni export- tilalom. Ezért a behozatalra szoruló árucikkek- mint amilyen a gyógyszerek többsége- gyakorlatilag csak egy szűk, gazdag réteghez jutnak el.

A súlyos helyzet miatt már októberben megkongatta a vészharangot egy iráni segélyszervezet. Tájékoztatójuk szerint az Iránban élő vérzékeny, szklerózis-multiplexben szenvedők, vagy daganatos betegek gyakorlatilag gyógyszer nélkül maradtak. Lassan pedig a szintén Nyugaton gyártott tetanusz elleni vakcina is kifogyóban van.

Az Európai Unió Washington vezetésével kezdett egyre szigorodó szankciókba Irán ellen, mivel ettől várják azt, hogy a perzsa állam hagyjon fel atomprogramjával, amit a Nyugat és Izrael egységesen úgy értékel, hogy atomfegyver előállítása a végső cél. Az országban a közelmúltban erőszakos demonstrációk is előfordultak, mivel a riál romlásával sok élelmiszer olyannyira megdrágult, hogy árulni is értelmetlen.

Jól jellemzi az iráni közállapotokat az alábbi két eset. Nyár közepén egy rendőrfőnök bírálta a köztévét, amiért olyan műsorokat is vetít, melyekben emberek csirkét esznek. Mindeközben az átlag iráni már nem engedheti meg magának azt, hogy szárnyas kerüljön az asztalra. Egy másik hír szerint kávézókra csapnak le feltűnően gyakorta a hatóság emberei. A Közel-Keleten az információk egyik hagyományos áramlási gócpontja a kávézó, ahol az emberek megvitatják a mindennapi ügyeket. Emellett sok helyen van internetkapcsolat, aminek segítségével még több hírhez juthat az állampolgár.

Kérdés, hogy a Nyugat hogyan tud elszámolni saját lelkiismeretével- értsd: választóival-, ha humanitárius katasztrófát idéz elő a szankciókkal. Azt azonban érdemes számba venni, hogy ha ez a módszer nem válna be, marad a fegyveres megoldás, amiben tízezrek vesznének oda. A megoldás Teherán kezében is ott lehet. Ám arra, hogy felhagyna az iszlamista hatalom az atomfegyverről szőtt álmairól, nem látszik sok esély. 

Akár ezren is lehetnek azok a bebörtönzött törökországi kurdok, akik nemrég éhségsztrájkba kezdtek megelégelve, hogy másodrendű állampolgárokként kezelik őket és szerintük politikai indíttatásból kerültek börtönbe.

Az ankarai igazságügyi minisztérium hivatalosan 67 büntetés-végrehajtási intézmény 682 fogvatartottját tartja számon a szeptember közepén kezdődött éhségsztrájk résztvevői között. Egyes információk alapján azonban ez a szám elérheti az ezret is. A tiltakozók azt követelik, hogy javítsák a Kurd Munkáspárt (PKK) egykori vezetőjének, Abdullah Ocalannak a fogvatartási körülményeit. Emellett több jogot kívánnak kiharcolni Törökország legnagyobb lélekszámú kisebbsége számára, hisz a kurdok ma például saját nyelvüket sem használhatják hivatalos helyeken.

Aki ma Törökországban kurdként politikai pályára lép, harcol a kisebbség alapvető jogaiért, könnyen a rendőrség zaklatásának lehet kitéve. Az Al-Dzsazíra katari hírtelevízió riportere megszólaltatott egy családot, melynek egyik 20 éves tagja is az éhezők között van. A nyolctagú Dikmen családból ketten börtönben ülnek, egyikük pedig külföldön kért politikai menedékjogot. A család otthon maradt tagjait is folyton zaklatja a rendőrség Isztanbul melletti otthonukban. A családanya a megpróbáltatások miatt orvosi ellátásra is szorul; egy nemzetközi emberi jogi szervezet nyújt neki pszichológiai segítséget.

A börtönben ülő politikai foglyok többsége a legnagyobb törökországi kurd szervezet, a PKK tagja. A nemzeti autonómiáért küzdő politikai csoportot mind Ankara, mind az Európai Unió terrorszervezetként tartja számon. Ebből adódóan legtöbbször tárgyalni nem, csak harcolni szoktak egymással a felek. A börtönökben ugyanakkor- figyelmeztetnek nemzetközi szervezetek- kurd nemzetiségű újságírók is ülnek, akiket jogvédők szerint munkájuk miatt csuktak le.

A hivatalos török becslések szerint a PKK-val folytatott, közel 30 éves fegyveres harcnak eddig nem kevesebb mint 40 000 halálos áldozata van. Ugyanakkor pozitív fejleményekről is be lehet számolni, hiszen a kormányon lévő, iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja nemrég engedélyezte az addig tiltott kurd nyelv oktatását, illetve támogatta egy török-kurd szótár kiadását is. Emellett állami finanszírozásban működik egy kurd nyelvű televíziós csatorna.

A békétlenség és elnyomás Törökország EU-s csatlakozásának is évtizedek óta gátja. (Bár a csatlakozás elhúzódásának hátterében más okok is fellehetők.) A kormánynak tehát elemi érdeke a megegyezés. Egy ellenzéki párt nemrég azzal vádolta a kormányt, hogy titokban kormányügynökök találkoznak a hivatalosan tiltott PKK képviselőivel és tárgyalásokat folytatnak a „terroristákkal”.

Valójában volt nyilvános tárgyalás a PKK és a török kormány között. A 2009 és 2011 közötti időszakban, Oslóban tartott megbeszélések fegyvernyugváshoz vezettek, ám amikor tavaly nyáron a PKK emberei lelőttek 13 török katonát, felbontották a paktumot.

Az éhségsztrájkot Recep Tayip Erdogan miniszterelnök politikai showműsornak titulálta. A kormány feltehetőleg a PKK politikai akciójának tartja a tiltakozást, ezért próbálja élét venni komolyságának. Egyes ellenzéki pártok azonban támogatják a koplalókat. Tüntetéseket is szerveztek parlamenti pártok, amik a rendőrséggel való összecsapáshoz vezettek.

A kurd népcsoport tagjai főként Irak, Irán, Szíria és Törökország egyes részein élnek. Becslések nagyjából 30-40 millióra teszik a létszámukat, legtöbben Törökország területén laknak. Saját államuk nincs, Kurdisztán területe a fent felsorolt államok határvidékein terül el. Az utóbbi időben a politikai elnyomás elől sok kurd menekült az Európai Unióba, valamint az Egyesült Államokba. 

Annak ellenére, hogy a Világbank besorolása alapján Venezuela közepesen fejlett országnak minősül, ráadásul olajban gazdag állam, gyakori bizonyos élelmiszerek tartós hiánya. Míg a boltok polcai általában roskadoznak az importból származó élelmiszerektől, a tej, a tojás, vagy éppen a cukor gyakran elérhetetlennek bizonyulnak.

Hugo Chavez államfő és a kormány tagadja, hogy ők felelnének a gyakori hiányért. A felelős minisztérium szerint az emberek túl sokat vásárolnak egyszerre ezen termékekből, ezért alakulnak ki az időszakos hiányok.

 Mások azonban pont az ország vezetését okolják. Chavez újbaloldali fordulata komoly állami beavatkozást hozott. Mivel a tej kitermelésének ára jóval magasabb, mint amennyit mesterségesen kiszab rá az állam, sok termelő kénytelen felhagyni a gazdálkodással. A fifikásabbak inkább joghurtként adják el termékeiket, hogy elkerüljék az állami kontrollt, mely csak egyes alapvető élelmiszerekre vonatkozik.

Más hatások is előidézhetik a fenti helyzetet. A tavalyi évben nem kevesebb, mint 25%-os (!) volt az infláció. A helyi fizetőeszköz, a bolivár hivatalos váltóknál jóval felülértékeltebb, mint az a valóság lehet. Erre utal az, hogy míg egy bejegyzett helyen 4,5 bolivárt adnak egy dollárért, addig a feketepiacon akár 10-et is megér az amerikai valuta. Márpedig a termelés hatékonyságának növeléséhez új eszközök kellenek, ilyen mesterségesen kreált valutával azonban bizony nehéz azokat külföldről beszerezni.

Hogy mi van azzal a sok olajjal? Nos, Venezuela az olajnak köszönhetően nagymértékben növelte az utóbbi időben a közkiadásokat, jobb szociális helyzetet igyekezvén teremteni. Az állami szabályozások gyakran túlburjánzó jellege és elhibázott számításai miatt azonban egyre inkább sodródik a gazdaság egy valutaválság felé.

Még egy adat, hogy növeljük az ellentmondást: Chavez hatalomra jutása óta a mélyszegénységben élők aránya 49 százalékról 29 százalékra esett vissza. Ezzel együtt a társadalmi olló is folyamatosan összezár, azaz csökken a különbség a legtehetősebb és a legszegényebb rétegek között.

Részmegoldásként az állam- mivel mégsem javasolhatja gyerekeknek az arrafelé népszerű és elérhető chilei borok fogyasztását- iskolatej-programot hirdetett. Beavatkozással a beavatkozás káros hatásai ellen- lehetne a mottója Chavezéknek.