Külügyér

Az elmúlt időszakban közel száz tibeti gyújtotta fel magát nyilvánosan. Vajon mi viszi őket arra, hogy önszántukból haljanak ilyen szörnyű halált?

Az elmúlt hetekben ismét egyre több tibeti élt a tiltakozás azon módjával, hogy halálra égette saját magát. Leöntik magukat gázolajjal, egyesek még isznak is belőle, majd szörnyű kínok között vergődve halnak meg. Akik túlélik, még nagyobb szenvedésnek vannak kitéve.

Legutóbb hétfőn történt Tibetben önégetés. A 29 esztendős Lobszang Gedun meggyújtotta magát, majd lángoktól ölelve mintegy 300 lépést tett meg, miközben imára kulcsolta kezét. Ezután összeesett és meghalt.

A fiatalember a Dalai Lámát éltette haláltusája közben. Azt a Dalai Lámát, aki száműzetésben él, mivel a kínai hatóságok nem engedik Tibet területére lépni. Sőt, ha már itt tartunk, Peking alig enged bárkit is tibeti területekre. Azt hirdeti a kormány, hogy a felszabadították a területet a Dalai Láma feudális uralma alól, így ott a boldogság az egyetlen, amit a helyiek érezhetnek. Persze, nyilván a hálán kívül.

De akkor miért is rejtegetik a területet a kíváncsi szemek elől? A helyzet az, hogy Peking keményen lép fel a tibeti kisebbségekkel szemben az ország nyugati részén. Hiába a propaganda a rózsaszín tibeti életről, a helyiek kemény katonai ellenőrzésnek vannak kitéve a mindennapokban.

A tibeti helyzet kilátástalan és embertelen lehet, ha ennyien választják ezt a tiltakozási módot. Már külföldön is előfordulnak hasonló esetek. Tavasszal Indiában történt önégetés, amikor az akkori kínai miniszterelnök, Hu Csin-Tao Delhibe látogatott. A Guardian beszámolója szerint a 27 éves Jamfel Jesi az indiai parlament épülete előtt gyújtotta fel magát. Indiában több tízezer tibeti menekült él.

Jamfel Jesi, a barátok elmondása alapján politikailag igen aktív volt. Ez vezethetett oda, hogy „Győzelmet Tibetnek!” kiáltások közepette, a tömegtől félrevonulva meggyújtsa magát, hogy társai már ne tudják időben eloltani a lángokat.

2009 februárja óta 92 tibetit tartanak számon, akik a tiltakozás ezen szörnyű módjával éltek. Ezek közül a többség, 75 ember bele is halt az akcióba. Az önégetéseket a megszállt tibeti területeken hajtják végre, csak négy ismert esetben történt az külföldön, ahogy ez a térkép is mutatja.

A Dalai Láma általában nem kommentálja ezeket az eseteket. Nehéz dolga is lenne. Egy interjúban meg is jegyzi, hogy az önégetés méltatásával megkapná Kínától, hogy ő áll ezek mögött, azonban ha elítéli, úgy a tiltakozó családját szomorítja el, hogy az akció hiábavaló volt.

A Dalai Láma 1959-ben menekült külföldre, amikor a kínai vezetés vérbe fojtotta a tibeti függetlenségi törekvéseket. Peking szerint a terület mindig is Kína részét képezte, míg a tibetiek szerint a himalájai régiók függetlenek voltak az elmúlt évszázadok alatt. 

Egy új felmérés szerint óriási a különbség a brit háztartások vagyoni helyzete között. Döbbenetes számokat közölt a Guardian napilap.

A brit háztartások legszegényebb 50 százalékának átlag 4400 font (nagyjából 1,5 millió forint) pénzbeli és nem pénzbeli vagyona van, míg a felső 10 százalék átlagban 1,2 millió fontnyi (közel félmilliárd forint) tulajdonnal rendelkezik. A brit Nemzeti Statisztikai Iroda (ONS) felmérése roppant vagyoni különbségeket tár fel a szigetország társadalmán belül.

Megdöbbentő adat, hogy a felső 10 százalék 850-szer (!) tehetősebb, mint az alsó tized. A brit háztartások fele átlagban mintegy 400 font készpénzzel bír, míg ez a szám a felső rétegeknél 123 000 font.

Földrajzilag is kimutathatók a vagyoni különbségek Nagy-Britannián belül. A legtehetősebb térségek közé tartozik- nem meglepő módon- London és környéke. Átlag felettinek mondható még az ország déli része is. Itt kétszer olyan valószínű, hogy az ember a felső tizedbe tartozó háztartásba fusson bele, mint mondjuk Skóciában, vagy az észak-angol területeken.

A legnagyobb különbséget a nyugdíj-megtakarítások mértékében mutatta ki az ONS. Ebből a lakosság alsó fele 4000 fonttal rendelkezik átlagosan, a tehetősebbek akár a 750 000 font körüli megtakarítást is elérhetik öregkorukra.

A felmérés rámutat, a lakosság fele az ország vagyonának csupán tizede felett rendelkezik, míg a felső tized birtokolja a javak 43,8 százalékát. Ahhoz, hogy valaki ma a brit társadalom felső tíz százalékába tartozzon, minimum 967 000 angol font, azaz 335 000 000 forintnyi vagyonnal kell rendelkezzen. A felső 1 százalék „klubjába” már borsosabb, legkevesebb 2,8 millió font a beugró. Ez utóbbi összeg mai árfolyamon csaknem egymilliárd forintnak felel meg. 

Barack Obama amerikai elnök környezetében már a terror elleni háború végéről beszélnek, miközben az al-Kaida terrorszervezet fennállásának újabb szakaszához érkezett.

A Pentagon egyik magas rangú jogásza a New York Times szerint pénteken kijelentette, hogy az al-Kaida lassan kizárólag önvédelemre lesz képes, ezzel pedig gyakorlatilag véget érhet a terror elleni háború. Később ugyan visszakozott a bejelentést tévő Jeh C. Johnson, mondván ő nem beszélt a terror elleni harc végéről, azt továbbra is fenntartotta, hogy a főbb agresszorok lassan nem lesznek képesek támadó műveleteket végrehajtani az Egyesült Államok ellen.

Nem mindenki ennyire optimista. Egyesek szerint az al-Kaida nem vész el, csupán átalakul. Tény, többször is ment már át változáson a szervezet több mint két évtizedes fennállása óta. Első szakaszát az 1990-es évekre tehetjük, amikor Afganisztánban- amerikai segítséggel-, Oszama Bin Laden keze alatt működtek. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás utáni időszak jelenti a második generációt, amikor a szervezet újraszerveződött Pakisztánban és szerte az arab világban megjelentek különböző sejtjei. Most, az Arab Tavasz után pedig megjelenhet az al-Kaida 3.0.

A szervezet előszeretettel használja ki a káoszt, amiket gyakran az Arab Tavasz eseményei váltanak ki az arab világban. A szíriai polgárháború a legjobb táptalaj most a helyi szervezet kiépítésében. Álnéven, más arab országoktól kapott fegyverekkel, a többi ellenzéki csoporttal vegyülve Basára l-Aszad egyik legrettegettebb ellenségévé váltak. A Dzsabhat al-Nuszra néven ténykedő al-Kaida-sejt szövetkezik más, szunnita szervezetekkel, akiket könnyen hangolnak az alavita Aszad-rezsim ellen.

Álnév ide vagy oda, az al-Kaida tevékenysége nem titok többé Szíriában. A szélsőséges muszlim szervezetekhez kötődő honlapok folyamatosan jelentetik meg azon al-Kaida „mártírok” neveit, akik Damaszkuszban, vagy Aleppóban estek el. Találni köztük egyiptomi, palesztin, vagy akár szaúdi nemzetiségűt is.

A harcok elhúzódása Szíriában az al-Kaidának jön a legjobban. Sőt, ha azt vesszük, hogy a szíriai események átgyűrűztek már Libanonba, Törökországba, de még Jordániába is, a szervezet újabb térnyerése reális veszélynek tűnik. De Észak-Afrikában is „eredményeket” értek el a közelmúltban. Nemrég például egy helyi fundamentalista csoportnak segített az al-Kaida elfoglalni Mali északi részét, a történelmi Timbuktu városával együtt. A partner szervek sorozatosan nyugati állampolgárokat terrorizálnak más országokban is, úgy mint Algériában, Mauritániában, vagy Nigerben.

Egyiptomban Mubarak bukása után sok dzsihádista szabadult ki a börtönökből, akik a Sínai-félsziget demilitarizált övezetében követnek el merényleteket, gyakran a helyi beduin törzsek támogatásával. Kedvenc célpontjaik az Izraelbe tartó gázvezetékek. Jemenben Ali Abdallah Száleh elnöklése alatt sem volt egységes ország, és a déli részt az al-Kaida tartotta ellenőrzése alatt. Száleh bukása óta továbbra is tartanak az amerikai drónok támadásai az iszlamista bázisok ellen.

Hiába a folyamatos „lefejezés”, a vezetők likvidálása, hiába a rendezési kísérlet, a fő háttérország továbbra is Irak. A szunnita lakosságra támaszkodva mindent túlélt az országban a szervezet, vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi pedig újabb merényletekkel fenyegetőzik. Pakisztánban szintén erős a jelenlét, ahogy múlthéten megírtuk, a mumbai vérengzésért is felelős Laska-e-Taiba élvezi az al-Kaida támogatását. 

Vlagyimir Putyin legújabb elnöki ciklusának első félévéből jól kivehetők víziói országával kapcsolatban: ötvözné a szovjet idők területi politikáját a cári évszázadok pompás külsőségeivel. Nagyravágyó terveihez pedig a nyers politikai erőszak szolgáltatná az eszközt.

Megdöbbentő volt látni, hogy Putyin 60. születésnapján úgy köszöntötték, mint egykoron Sztálint. Októberben nagyszabású művészeti alkotások készültek az „atyuska” születésének évfordulójára, melyek hatalmas, épületekről és hidakról függő portrékban is testet öltöttek. Egy kiállítást is szenteltek a személyi kultusz jegyében. A moszkvai esemény a „Putyin: a világ legnemesebb lelkű embere” címet viselte. Az ortodox egyház ennél is továbbment és egyenesen Isten ajándékának nevezte Putyint.

Láthatóan próbál is megfelelni szerepének az államfő, aki nagyszabású, már-már birodalmi terveket sző. A napokban jelentette be, hogy megalapították a világ legnagyobb olajtársaságát. Ez is része egy új korszaknak Oroszországban, melyet elemzők a „Putyin-doktrína” névvel illetnek.

Az új doktrína összefoglalható úgy is, hogy Moszkva politikai konszolidációba kezd odahaza, míg a Nyugat helyett Közép-Ázsia irányába kezd terjeszkedni. A belső konszolidációra szükség is van, hiszen Putyin harmadik elnöki terminusának kezdete óta mindennaposak a tömegdemonstrációk kormányzat ellen. Ezt még erősebb szociális politikával ellensúlyozná az elnöki stáb. A külső expanzióhoz pedig a hadsereg fejlesztése a megfelelő út Moszkva szerint, amellyel megvalósítható egyfajta Eurázsiai Unió, mely a Szovjetuniónak egy módosított változata lenne.

Nem a levegőbe beszél a „legnemesebb lelkű”. Az orosz hadsereg költségvetését az idei 61 milliárd dollárról 2015-re harmadával, 97 milliárdra növelik. Októberben Tádzsikisztánban állapodott meg három katonai bázis 30 éves működéséről, miközben a légierő közös gyakorlatokat hajt végre a kazah és a kirgiz hadsereggel. Mindeközben befektetésekkel is igyekeznek bevásárolni magukat a szomszédos államokba.

Otthon a kormányzat keményebb fellépésről tesz tanúbizonyságot. Talán mind emlékszünk a Pussy Riot-ügyre, de a rendőrség igen komolyan fellép az ellenzéki tüntetőkkel szemben is. A demonstrálók egyre könnyebben találhatják magukat rács mögött, elég csak egy „Putyin tolvaj” feliratú transzparens, máris megtapasztalhatja az illető az orosz fogdák ódon hangulatát. Jelzésértékű Putyin szóvivőjének, Dimitrij Peszkovnak egy jól irányzott mondata a New York Times-nak adott interjúja során: „Mindenkinek elege van már az emberi jogokból. Ez a kérdés most nincs napirenden.”

Putyin céljai között szerepel még a külföldre távozott oligarchák visszaédesgetése Oroszhonba. Gennadi Timcsenkó mágnást már sikerült visszaköltöztetni Svájcból, azonban szakértők nem számítanak tömeges hazatérésre a milliárdosok közül.

Mindeközben a média szabadsága egyre csökken. Az állam rengeteg pénzt öl abba, hogy az általa finanszírozott médiumok uralják a piacot. Azonban feltételezhető, hogy nem a tájékozatlanság az oka, hogy Putyin népszerűségi és személyi kultusza fénykorát éli. A nagyvárosi értelmiségi köröktől távol ugyanis tetszik a többségnek a sok nagyratörő álom, egy új, hatalmas „szovjet-cári” birodalom létrehozásáról. 

Az egykori miniszterelnök szakadár frakciót hozott létre a Nemzetgyűlésben, miután szoros versenyben alulmaradt az UMP elnöki posztjáért vívott küzdelemben. Visszatérhet Sarkozy?

Kedden kiváltak az UMP nemzetgyűlési csoportjából és külön frakciót hoztak létre Francois Fillon követői. Ennek ellenére a pártból nem távozik az egykori kormányfő, ám a lépés így is jól jelzi, mekkora széthúzás van az egykori kormánypártnál.

Nicolas Sarkozy megüresedett helyére Jean-Francois Copé ellen indult Fillon, ám nem ment zökkenőmentesen a voksolás. A végén mindkét fél magát kiáltotta ki győztesnek, miközben egymást vádolták csalással. Végül a szavazatok újraszámlálása után Copé győzelmét hozták ki, ami elvileg azt is jelenti, hogy jelen állás szerint ő lesz a jobbközép párt jelöltje a 2017-es elnökválasztáson.

Bár Copé békülékeny hangot ütött meg győzelme után, és a párt jól felfogott érdekében a múltbéli sérelmek elfeledésére bíztatott, Fillon nem törődött bele a vereségbe. Választási csalást emlegetve új, független testület előtt végrehajtott szavazás kiírását követelik a pártnál a volt kormányfő környezetében.

Az UMP belharca minden bizonnyal Francois Hollande államfő számára pozitív fejlemény, mivel a gazdaságpolitikát igen sok kritika éri mostanság. Legutóbb a Moody’s hitelminősítő vonta meg a legjobbnak járó besorolástól a francia gazdaságot. Ugyanakkor ez a szélsőjobbnak is kedvezhet, annak ellenére, hogy Copé inkább húz jobbra, mint középre. Sarkozy idején az UMP egyértelműen versengett a szélsőjobbos szavazókért a Nemzeti Fronttal.

Még egy lehetséges következménye lehet az UMP válságának. Felmérések alapján ugyanis sok jobbközép szavazó várja vissza a politikától visszavonult Sarkozyt. Alain Juppé, volt külügyminiszter szerint a pártnak az egyetlen esélye a fennmaradásra, ha az ex-államfő visszatér a politikába.