Van egy város, ahol a diákokat a köztéri neon neveli. Ha a sötét beáll, megindul a harc a fényárban úszó kis pontokért. Üdv Guineában!
Ahogy leszáll az este Guinea népes fővárosában, Conakryben, tanulók ezrei tolonganak egy-egy négyzetméternyi fényes területért. Ha besötétedik az ég Nyugat-Afrika fölött, Conakry diákjainak fel kell kerekedniük, benzinkutakat, parkolókat kell keresni a fényért.
A belváros kivételével Conakry áramellátása meglehetősen gyér. Egy hétre mindössze 45 óra ellátás jut, amit meghatározott ciklusokban adagolnak a háztartások számára. Vagy esze hattól éjfélig, vagy éjféltől reggel nyolcig éghetnek a lámpák, így a diákok is ezekhez a ciklusokhoz igazítják az otthoni- vagy inkább a köztéri- felkészülést.
Az általános iskolástól az egyetemistáig minden szorgos diák felkerekedik, hogy olyan helyet találjon, ahol van köztéri világítás. Benzinkutakon, járdákon, parkolókban gyűlnek össze, aki korán eszmél, közvetlenül a fényt adó izzó alatt foglalhat helyet.
Néhány hete zavargásokhoz vezetett a főváros esetleges áramellátása. Az évek óta tartó ellátási problémák orvoslása minden helyi politikus elsőszámú ígérete, ám eleddig semmi sem változott. Amíg a tetemes, nyersanyag-exportból származó bevételeket nem fordítják az átlagpolgárok szükségleteinek kielégítésére, a jövő nemzedéke a benzinkutakon cseperedik fel.