Egy banda másfél éves gyereket és apját támadta meg Malmőben, a rendőrség szerint bőrszínük miatt.
Nemrég még mindenki a svéd külvárosokban randalírozó néhány fiatal láttán bölcselkedett azon, milyen állatok is a bevándorlók és mekkora harc dúl az együtt élni képtelen „civilizációk” közt. A rasszista támadások is évek óta témát szolgáltatnak a svéd közvéleménynek, de az indulatos viták ezen a téren sem vezethetnek eredményre.
Vasárnap este Malmőben egy apa 18 hónapos fiával sétált az utcán. Egy szembejövő banda egyik tagja kirúgta a gyerek kezéből annak játékát, mire az apa gyermeke védelmére kelt. A férfit brutálisan összeverték és megpróbálták ledobni egy öt méter magas felüljáróról. A gyerek mindezt végignézte, őt a járókelők védték meg a rendőrök kiérkezéséig.
A rendőrség azt közölte, egyértelmű, hogy gyűlöletbűntény történt, apát és fiát bőrszínük és származásuk miatt érte a brutális támadás. A banda tagjai elfutottak, egyelőre még senkit sem tartóztattak le, csak a szemtanúk elmondásából következtethetnek az indítékra.
Az apa nem esett le a felüljáróról, néhány foga kiesett, a gyerek pedig a sokkon kívül nem szenvedett komoly sérülést. Tanulság nincs, pár barom randalírozott, ettől még a svédek nem állatok. Mint ahogy néhány hónapja pár bevándorló gyökerű srác randalírozott, ettől még a muzulmánok/afrikaiak/arabok/kelet-európaiak/stb. nem állatok. De megint sokan vélik majd másként, pedig a valódi okok meglelése lenne igazán fontos.