Egy magát zsidó szimbólumokkal körbevevő szurkolótábor használhat-e sértőnek tartott kifejezést a judaizmusról? És egy afro-amerikai rapper a nigger szóval hányadán állhat? Van-e palesztin terrorista a Feyenoord szurkolói közt?
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) közleményben háborodik fel és határolódik el, egyúttal szankciókkal fenyegeti egy ideje már a Tottenham Hotspur labdarúgó csapatát, mivel szurkolói a sérelmezett „yid” szót előszeretettel alkalmazzák mérkőzéseken. A „yid” feltehetőleg a yiddish szóból ered, tehát a zsidó egy „becézett” formájával állunk szemben. Ez pedig- így az FA- sértő a zsidókra nézvést.
Na már most a dolog érdekességét az adja, hogy az észak-londoni csapat szurkolói, ha nem is zsidók mind, nagyrészük mégis Dávid-csillagot varrat magára, és zsidó „wanna be” identitásukat drapériákkal és olyan dalokkal, mint a „Yid army” teszik egyértelművé. Nagyjából olyan helyzet ez, mint mikor Nas-t a fekete rappert amiatt kezdték ki, hogy egy számának a "N.I.G.G.E.R" címet adta. Ezen a címen a kiadója albumát megjelentetni sem volt hajlandó.
No, de honnan jön a zsidó identitás a Spurs szurkolóinál, mikor valójában minimális a ténylegesen zsidó fanatikus? Nagyjából onnan, mint az Ajax-nál, történelmi és kulturális okai vannak, na meg az is szerepet játszik benne, hogy a szurkolók provokálni igen szeretnek.
A Tottenham stadionjának környékén, London északi negyedeiben nagy számú zsidó kolóniák alakultak ki a 19-20. század fordulóján. A csapatot ezért aztán az 1970-80-as években sok antiszemita zrika érte más csapatok táboraiból. Erre persze ők juszt is ráerősítettek erre, provokálva az akkoriban egyre növekvő számú rasszista, balhézó szurkolót.
Az Ajax is a földrajzi-kulturális közegnek köszönheti a szurkolók választott zsidó identitását. A „Nyugat Jeruzsáleme”, ahogy egykor Amszterdamot nevezték, leghíresebb csapatának is hasonló a története. A hetvenes évek előtt főleg az ellenfél szurkolói körében voltak ők zsidók, a valóságban nem, de hát ha ezzel lehet bosszantani a másikat, vállalják, mi több, mindenki tudtára igyekeznek adni.
De ha a Dávid-csillagos zászlókat lengető, magukat jiddis hadseregnek tituláló szurkolóknak sok közük nincs a judaizmushoz, vajon az őket szapulóknak van a rasszizmushoz, antiszemitizmushoz? Ha a rotterdami Feyenoord ultrái a „Hámász, Hámász, zsidók, irány a gáz!” rigmusokkal érkeznek meccsre, antiszemiták, vagy szintén csak az ellenfelet zrikálják? Valószínűleg az ő köreikben is annyi a palesztin terrorista, mint a Ajax-szurkolók közt a rabbi. Persze egy tévés meccsen ez az üzenet millió olyanhoz is eljuthat, akit ez tényleg mélyen érint.