Delhiben hivatalosan nincs vízhiány, sőt, több ivóvíz jut egy főre, mint Párizs szomjúhozó lakosságának, vagy Genf földönfutóinak. Azonban amikor valaki megemlíti, hogy a város vízének közel 65 százaléka eltűnik, mielőtt a fogyasztókhoz jutna, a kormány részéről a biankó-közleménybe csak annyit írnak: szivárgás történt. Egy helyi NGO vezetője azonban a France 24-nek nyilatkozva úgy vélte, ha valóban elszivárogna az a rengeteg víz, Delhi ma inkább Velencéhez lenne hasonlatos.
Gondolák azonban nem keresztezik a riksák útját, a lakosság egy nagy része pedig nem jut vezetékes vízhez. Gyanússá teszi a helyzetet, hogy nagy privát vállalatok veszik át a vezetékes vizet pótolni hivatott tartálykocsis szolgáltatást. Elvileg az önkormányzat is működtet lajtos kocsi rendszert, ami egy telefonhívást követően 3 órán belül viszi a vizet, ám a valóságban lehetetlen elérni őket, így marad a fizetős megoldás. Ügyes.
A lajtos kocsi maffia jól megszervezte magát Delhiben. A rendőrséggel is pacsiznak, megfelelő jattot csúsztatva a korrupt fakabát-zsebekbe. A gazdagabb környékeken persze általában megoldják a vízellátást, így a pénzeseknek napi 225 liter is jut fejenként. A maffia, kihasználva a kormány tehetetlenségét infrastruktúra fronton, a legelesettebbeket pumpolja. A sorban állás és természetesen a perkálás után így már akár napi 3 litert is begyűjthetnek.
A vizet tehát a kormány a csövekbe pumpálja, aztán jön a gengszter, aki valahogy megcsapolja a rendszert. Ahol gazdagok élnek, ott pótolják az így keletkező hiányt, ahol nincs egy árva képviselői palota sem, ott marad a lajtos kocsiból vett víz, amiért a delikvens egy kis plusz pénzt fizet. A kormány lépéskényszerben van, mivel 2009 és 2012 közt egy becslés 1 milliárd amerikai dollárra teszi a veszteségét. Ja, és tavasszal választások lesznek.