Nagy vitát váltott ki a német közéletben, hogy Berlin tankokat és egyéb katonai járműveket ad el Indonéziának.
A német kormány megállapodott Jakartával, így az indonéz hadsereg ezentúl Leopard 2 típusú tankok boldog tulajdonosa lehet. A Német Biztonsági Tanács zárt, már-már titkos ülésen döntött annak ellenére, hogy az országban komoly aggodalmakat kelt az ázsiai ország emberi jogokhoz fűződő, legalábbis nem egyértelmű viszonya.
A 104 Leopard mellett helyet kap a csomagban 60 egyéb katonai jármű is. A pontos számok is csak azért láthattak napvilágot, mert egy zöldpárti képviselő a Bundestagban követelte azok megismerhetőségét. Berlin tehát tőle szokatlanul kerülte a transzparenciát, aminek meglehet az oka.
Indonézia előzőleg Hollandiánál kopogtatott a legmodernebbnek mondott tankokért. A holland parlament az emberi jogi aggodalmak miatt elutasította a tranzakciót. Jakarta ezután fordult Berlinhez, ahol a törvényhozás- szemben a holland parlamenttel- nem vétózhatja meg a fegyvereladásokat.
Indonéziának bérelt helye van az Amnesty International céltábláján az emberi jogsértések miatt, a Transparency International pedig korrupciós listájának 100. helyén szerepelteti az országot. A német sajtó szerint az utcai harcokban is kiváló tankokat könnyen lehet, hogy demonstrációk alkalmával saját állampolgárai ellen fordíthatná a kormányzat.
(Fotó: Wikipedia)