New Jersey állam közgyűlése egy olyan tervezetet tárgyal, mely betiltaná a homoszexuálisokat átnevelő programokat kiskorúak számára.
A programról megfelelő információk hiányában Chris Christie nem akart állást foglalni az amerikai sajtóban. Az állam republikánus kormányzója, aki a melegházasság egyik fő ellenzője, azt nyilatkozta, lehet, hogy túl nagy ára van annak, ha a homoszexuális gyermekeket így próbálják meg átnevelni.
A terápia- amit legtöbbször gyermekeken alkalmaznak- lényege, hogy megváltozzon az illető szexuális orientációja. Abból indul ki, hogy a homoszexualitás mentális betegség, mely gyógyítható. Gyakorta vallási felhangot is kapnak ezek a „kezelések”.
Az amerikai orvosok tiltakoznak a gyakorlat ellen, mely eddig csak Kaliforniában került betiltásra. Az Amerikai Orvosi Egyesület már azt az alapvetést is hibásnak tartja, hogy a homoszexualitás mentális probléma. Az ENSZ szakosodott szerve, a WHO pedig egyenesen veszélyesnek tartja az eljárást.
Az államban már százezernél is több aláírást gyűjtöttek össze az átnevelés ellenzői. A tervezet mellett kiáll egy helyi, nyíltan meleg képviselő is. Ha pedig már a keményvonalas republikánus kormányzó is bizonytalan, úgy könnyen betiltásra kerülhet a vitás gyakorlat.