Molinóval a Photoshop-technológia kizsákmányolása ellen! A kínai hatóság nem szereti, ha alkalmazottaik arcképét pornóba vágják.
Nemrég bejárta a világsajtót is, amikor egy kínai férfit bíróság elé állítottak, amiért a zsarolás egy szokatlan módját választotta: több mint 40 állami tisztviselő arcát vágta be pornójelenetekbe. Hogy mit akart a kreatív fickó? Természetesen pénzt. A tisztviselőknek egyenként írt egy levelet, melyben informatikusnak hazudta magát és azt mondta, a képeket az ő gépükről szedte le. A nyilvánosság elkerülése érdekében 10 000 jüant kért mindenkitől.
Az eset meglehetősen furcsa, ám korántsem egyedi. A kínai sajtó szerint csak a tavalyi évben 127-en használták fel a Photoshop programot hasonlóan kreatív módon. Az esetekkel összefüggésben már egész bandákat számoltak fel, akik arra szakosodtak, hogy tisztviselőket, politikusokat zsaroljanak hamisított fotókkal.
A „photoshopp-zsarolást” most plakátkampánnyal is igyekeznek a hatóság emberei megfékezni. Várható hatásosságáról azért lehetne vitatkozni, de ők tudják. A fenti képen egy ilyen, intelemmel ellátott molinó látható. Az áll rajta, hogy a társadalomnak fel kell vennie a harcot a Photoshop-technológia zsarolási célzatú felhasználása ellen. Azért emlékezhetünk még azokra a nem is oly rég történt botrányokra, melyeknél néhány kínai politikusnak manipuláció sem kellett, hogy aktus közben látható legyen.